Douchev-Janics Natasa: kicsit elment a kedvem a kajakozástól

Posted on: augusztus 11th, 2012 by
Comments Disabled

Douchev-Janics Natasának a női kajak egyes 200 méteres döntőben sem sikerült a rajtja, féltávnál 4-5. helyen haladt, de már akkora hátránya volt, hogy hiába jött fel az elöl haladókra, a 3. helynél nem tudott feljebb kerülni. A kajak páros 500 méteren Kovács Katalinnal szerzett ezüst után így maradt a bronzérem.

“Amikor kimentem a pályára, nem éreztem magamban azt az erőt, amit szoktam. Lehet, hogy túl nagy volt a szél, és ez zavart. Nem gondoltam volna, hogy ilyen körülmények fogadnak majd a pályán. Menet közben pedig, amikor éreztem, hogy nem megy úgy a hajó, a második helyben reménykedtem, de sajnos nem sikerült. Két éremmel térek haza, de sajnos a legfényesebb nélkül. Más biztosan örülne, hogy kétszer dobogóra állhat. Most végig kell gondolnom, mit kell másként csinálnom. Azt érzem, hogy a koromhoz képest túl sokat versenyeztem az idén, és talán emiatt maradtam le az aranyról kétszer is. Kicsit elment a kedvem a kajakozástól…” – nyilatkozta Douchev-Janics Natasa az MTI-nek.

A háromszoros olimpiai bajnok Douchev-Janics tavaly kislánya születése miatt nem indult a szegedi vb-n, előtte azonban 2007-ben, 2009-ben és 2010-ben is megnyerte ezt a számot a világbajnokságon, idén júniusban pedig Európa-bajnok lett Zágrábban.

Vajda Attila az 1000 méteren szerzett 5. hely után a kenu egyes 200 méter B döntőjében harmadik lett, így összesítésben a 11. helyen végzett.

Douchev-Janics Natasának nem sikerült az arany Londonban.

Női K–1 200 méter

1. Lisa Carrington (Új-Zéland) 44.638
2. Inna Oszipenko-Radomszka (Ukrajna) 45.053
3. Douchev-Janics Natasa (Magyarország) 45.128
4. Teresa Portela Rivas (Spanyolország) 45.326
5. Marta Walczykiewicz (Lengyelország) 45.500
6. Natalija Lobova (Oroszország) 45.961
7. Jess Walker (Nagy-Britannia) 46.161
8. Teresa Portela (Portugália) 46.549


Comments are closed.